UGYE CSAK EGY ÁLOM?

 
"Másfél éve hogy szerették egymást. Egy este a fiú ezt mondta: -Sajnálom de a mi szerelmünk eddig tartott! A lány szeme könnyes lett, megkérdezte: -De miért? A lány odalépett a lemezjátszóhoz s feltette a számot ami őket összehozta: Mond ugye csak álom volt az egész! A fiú odalépet a lányhoz s hátulról átölelte. csak ennyit mondott: -Így kellett történnie! Reggel a búcsúcsók után elváltak egymástól! Pár hónap múlva a lány elment a barátnőjével a városba az egyik vendéglőbe. Leültek az egyik asztalhoz és rendeltek. A barátnője meglökte: -Nézd ki jön be az ajtón! A lány odanézett. A fiú volt az a barátnőjével. A velük szemközti asztalhoz ültek. Némán köszöntek egymásnak. A fiú odament a zenekarhoz és azt mondta: -kérem lejátszanák azt a számot hogy: Mond ugye csak álom volt az egész! A zenekar játszani kezdett s a lány elsírta magát! A fiúhoz a felesége így szolt: -Nézd a szemközti asztalnál az a lány sír. Szerinted miért??? A fiú mondani akart valamit de nem tudott megszólalni a fájdalomtól. Később megnyugodott s így szolt: -Talán ez a dal mi összehozta s talán ennél a számnál váltak el a szerelmével. -De téged mi lelt drágám? -semmi csak fáj a fejem. -Mond mi lett azzal a lánnyal akivel elöttem jártál és miattam hagytad el?! -Azóta nem láttam. A lány meglátta a fiú feleségén a karikagyűrűt s már mindent értett. A barátnője kérdezte: -Mi bajod? -Semmi majd kint elmondom. A lány az ajtóból visszanézett a szeme találkozott a fiúéval. Kint azt mondta: -Soha többé nem akarom látni!! Soha többé!! Otthon elégette a fiú leveleit. Ráborult az ágyra s a fiú fényképét nézve sírt. Pár hónap múlva újra találkoztak. A fiú részeg volt, odalépett a lányhoz s így szolt: -Fiam született! A lány így szolt: -Gratulálok! Mellettük egy fiatal házaspár kezükben magnó. Ez a dal hallatszott: Mondd ugye csak álom volt az egész!!! Aztán megjelent a fiú felesége a babakocsival. A lány kitépte magát a fiú kezéből és elrohant. A fiú könnyes szemmel nézett utána, de már csak a fékcsikorgást halotta. A lány azonnal meghalt. A fiú könnyes szemmel nézte végig a temetést. Ő maradt utoljára a sírnál. A fájdalomtól elszakadt szível ment haza. Otthon a felesége a kisgyerekkel foglalkozott. Ő a szobába ment s magára zárta az ajtót. A lány képét nézte leveleit olvasta, a lemezjátszóra feltette a ma már legismertebb dalt: MONDD UGYE CSAK ÁLOM VOLT AZ EGÉSZ!!!"

Fizika óra van, én mellette ülök. Nézem a fénylő, bársonyos haját, a gyönyörű szemét, a szép kezét. Ő rám néz, és mosolyog. De Ő nem úgy néz rám, Ő csak az úgymond \"legjobb barátom\".
Vége az órának, vége a napnak, Ő átjön hozzám elkérni a matekfüzetem. Én odaadom neki, Ő rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit, és azt mondja, köszi! Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom Őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de Ő nem így néz rám és én ezt tudom.
Másnap találkozunk a suliban, mellette ülök, sír. Sír, mert szakított a barátjával Én megvigasztalom, ő átölel érzem, hogy majd kiugrik a szívem.
Egy órán keresztül a karomban fekszik, aztán rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit és azt mondja, köszi. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barát legyünk, de ő nem így néz rám és én ezt tudom.
Telnek a napok, az évek, látom hosszú talárban, az érettségin, látom, amikor átveszi a bizonyítványát. Ő rám mosolyog... Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom.
Együtt megyünk a főiskolára, de telnek az évek, és már a diplomaosztón találom magam. Ő még szebb, hosszabb és szebb a haja, az arca, gyönyörű nő. Az utolsó nap ő rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom.
Eltelik rengeteg idő, én minden héten beszélek vele telefon. És megkapom a szörnyű hírt... Ott állok a koporsójánál, ami nyitva van, látom a fehér gyönyörű arcát. Potyognak a könnyeim. Már nem mosolyog rám, és már nem is kapok tőle puszit...
El akarom neki mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő már nem tudhatja ezt.
Később felmegyek a szobájába, és megtalálom a naplóját, és a következőket olvasom: \" Rám mosolyog, az arcára nyomok egy puszit... El akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom...\"

Harc a szerelemért

Volt egyszer egy fiú és egy lány, kik boldogok voltak nagyon,
szerették egymást, kézen fogva sétáltak a napon.
Sokszor elképzelték mi lesz ha felnőnek,
soha nem válnak el, örökre együtt lesznek.
Szerelmük olyan volt, mint egy csodaszép mese,
mindenük megvolt ami csak kellett az életbe.
Történt egyszer, hogy a fiú kapott egy levelet,
harcolni hívták, el innen nagyon messze.
A fiú nem akarta itt hagyni az egész életét,
de elhatározta hogy harcolni fog a hazáért s szerelméért.
Mikor a lány ezt megtudta, sírt s zokogott,
féltette a fiút, nagyon szomorú volt.
Eljött a nap, mikor a fiúnak mennie kellett,
mindenkit itt kellett hagynia kit kedvelt s szeretett.
Elbúcsúzott tőlük, míg a lányhoz ért,
gyengéden átölte, s suttogva csókot kért.
Kint ültek a csillagok előtt előző este,
s választottak egyet, mely a legfényesebb.
Így szólt a fiú: Ha látod, hogy e csillag lehullik, tudd hogy én már nem létezem!
A lány megint csak sírt, könny csillogott gyönyörű szemeiben.
Mikor aztán a fiú a háborúba odaért,
harcolt, s ezt csak egyedül a szerelméért.
Mindig ott lebegett előtte a lány meseszép arca,
a gyönyörű szép szeme, s csillogó ajka.
Lement a nap, majd feljött a hold,
a fiú még mindig csak harcolt és harcolt.
Belenyilallt valami fájdalom, elsötétült minden,
érezte hogy vége most már, már fájdalmat sem érzett.
Látta magát ahogy fekszik a sötét ég alatt,
a lányra gondolt s közben mosolygott arca.
Lepergett előtte az egész élete,
mikor még boldog volt, mikor a lányt érintette.
Közben a lány otthon ült az ablakban,
s folyamatosan csak azt az egy csillagot bámulta.
Látta amint lehullik szikrázva,
érezte szívében az égető fájdalmat.
Tudta, hogy a fiú már nem létezik többé,
elővett egy kést, s karcolgatta a kezét.
Először csak karcolgatta, majd mélyen belevágta,
előtte is lepergett minden, az öröm s bánat.
Végül mindketten felértek az égbe,
s ott folytatták együtt a csodaszép életet.
Tán még most is ott vannak az égben,
s együtt élnek majd örökre a szerelemben.

Egy esős nyári este

Egyszer volt egy lány és egy fiú, mind a kettő még nagyon ifjú.
Már hosszú ideje együtt voltak, az évek csak teltek múltak.

Boldogok voltak mindketten, de a fiú azt gondolta, lassan elmúlik a szerelem.

Egy esős nyári este elindultak sétálni, a felhők érezték,
e a nap nem a lány álma.

Hosszú időn keresztűl beszélgettek, szomorkodtak, de közben mindketten hamisan nevettek.

Későre járt az idő, egyre jobban zúhogott az eső.
A fiú elmondta hogy szerelmük már nem olyan mint rég,talán jobb lenne ha kimondanánk, hogy itt a vég.

A lánynak elkezdet patakban folyni a könnye, és a könnycsepp az arcán a helyét meglelte.
Az idő még rosszabb lett, a sötét felhőkből szinte fekete eső esett.

A lány a tócsába meglátta magát és szerelmét, nem bírta elvíselni a fiú hideg közeledtét.
A lány becsukta a szemét, hirtelen eszébe jutott minden emlék.

Az arcán végig gördült egy fájó könnycsepp, ránézett a fiúra és hirtelen futásnak eredt.
A fiú utána kiabált de ezt már nem halotta, a fűlébe csak egy dolog csengett, a halál halk szava.

Futott, futott és meg sem állt egy patakig,
ott leűlt és gyorsan keresett valamit.
Valamit, ami éles és mély sebet ejt, egy üveg szilánkot gyorsan meg is lelt.

Csak űlt és erősen szorította a szilánkott, felkészült rá hogy elhagyja ezt a világott.
Könnyes szemével nem látott színte semmit, fogta és pár mozdulattal felvágta ereit.

A vére folyt bele a patakba, tudta ez már visszafordíthatatlan.
A fiú érezte hogy baj van, és arra is rá jött hogy, szerelme iránta halhatatlan.

Megbánta ezt az egészet, utána rohant már félholt szerelmének.
Mivel ismerte a lány gondolatait, tudta, hogy valahol magányosan szomorkodik.

Hamar megtalálta szerelmét, a lány ölébe hajtotta fejét.
A fiú elmondta mekkorát tévedett, hiszen a szeretet iránta soha nem érhet véget.

Kivette a lány kezébe maradt szilánkott, és ő is felvágta az ereit, hogy szerelmével hagyja el a világot.

A lány már alig élt, és a fiú is haldoklott,
utoljára még adtak egymásnak egy szerelmes csókot.
A lány a fiú ölébe feküdt, és halkan súgták egymásnak SZERETLEK,
ezentúl a szerelmes szívek örökre együtt lehetnek.

Halálos szerelem

"Volt egy gyönyörű lány,ki hitt a mesékben,
hitte,hogy lesz egy álom,miből fel nem ébred.
Örökké tart majd,s ő csak várta,
hitte,hogy többé nem marad árva.

Szeretetre vágyott,megértésre,és két ölelő karra,
arra hogy,viszont szeressék,semmire csak arra.
Nem értette miért kér oly nagyon sokat,
s miért nem talál valaki mellett végre oltalmat.

 

S egy szép nap úgy tűnt az álom végre valóra vált
hisz találkozott azzal,kire már oly rég óta várt.
A fiú büszke volt,hiú,s naiv, de a lány olyat érzett,mint még soha addig.

Rájött a fiú is,ez még több is lehet, lehet ez még igaz szerelem.
Bízott benne,hogy így elfelejti azt a lányt,
ki nem hagyott maga után mást,csak örök talányt.

Szomorú volt,félt,szenvedett,
hisz az dobta el,kit igazán szeretett.
De a gyönyörű lány csak oltalomra várt,
így ő is feledni kezdte a mély gyászt.

Rájöttek,hogy ők talán egymásnak lettek teremtve,
s a szerelem örök oltárára szentelve.
A lány megkapta az áhított oltalmat,s szerelmet,
a fiú pedig gyógyulni érezte a fájó sebeket.

Szerették egymást,együtt voltak, míg nap ragyogott az égen, úgy hitték már nem éreztek ilyet,nagyon régen.

 
De minden álom elmúlik egyszer... Miért is ne?!
s a gyönyörű tavasz helyére tél köszönt be.

Mégis hitték,hogy egymással minden jó lehet,
s hogy együtt ketten legyőzhetetlenek lesznek.
A szerelem csodákra képes,ezt el kell ismerni,
olykor tudni kell a másikat oroszlánként védeni.

Mert ki egyszer már tied lett, S úgy érzed örökre Őt szereted.
Nem hagyhatod,hogy elmenjen,érte küzdeni kell,
ha már egyszer megszerezted,nem engedheted el.

A szerelem erős lánc,
örökké tartó,szédítő tánc.
Úgy fűz magához,hogy észre sem veszed,
s úgy táncol,hogy elveszted eszed.

Örökké remél,örökké bízik,
s megtanít téged örökké hinni.
Hinni a másikban,s ezt el is éri,
hisz elhiszed,hogy örökké mellette fogsz élni.

Így hittek Ők is egymásban,
s vakon bíztak a szeretett társban.
Hisz az igaz szerelem elvakít,
s hiszed,hogy szép,amíg a másik el nem taszít.

S akkor jön a fájó ébredés,
a mindenkori tiszta reszketés.
Hisz egyedül félsz,együtt bármi könnyebb,
De Ő akkor már nincs melletted,helyette más van: a fájó könnyek.

 

Ez a történet a gyönyörű lánnyal, s a hiú,naiv sráccal.
A fiú nem bízott az érzéseiben,mindent tagadott,
s a lány szemei előtt is ködként szállt el az édes oltalom.

Az oltalom,mit annyira áhított,mire annyira vágyott,
s közben nem tett mást,csak kergetett egy álmot.
Szép volt a fiúval,de nem tehetett mást,
érezte,vissza már nem jön, elengedte hát!

A fiú rájött,hogy még mindig a másikat szereti,
akárhogy is bánt vele,soha nem feledi.
A gyönyörű lány hívta,kérlelte, maradjon Vele,
hisz ő nem tenne mást,csak igazán szeretne.

De a fiú hajthatatlan volt,vissza se fordult,
s a lány nem értette mit csinált ilyen rosszul.
A fiú csak rohant,messze már,
Úgy érezte ha kell,a halálból is vissza hozza a másik lányt.

Hisz szerette,csak Érte élt,
de nem tudta,hogy a gyönyörű lány csak Miatta remél.

Eltelt egy hosszú év,s a fiú egyedül maradt,
nem találta meg a lányt,kit annyira akart.

S a fiú újra csak szaladt,szaladt vissza,
de a lány ekkor már búcsúlevelét írta,
Mire a fiú odaért,a lány már a földön hevert,
s véres gyenge kezében szorított egy levelet.

A fiú szólította: "Szerelmem",
de a lány akkor már semmit nem felelt.
Ki egy éve forrón ölelte,s szerelmesen,
az nem lehet már vele többé sosem.

A borítékra csak annyi volt írva:
"A barna szemű fiúnak,kit már nem feledek soha"
Lassan,könnyeitől szinte alig látva kibontotta, s olvasta

"Drága Egyetlenem!Kedves édes Szerelmem!
még mindig kimondhatatlanul szeretlek,pedig már több mint egy év telt el búcsúnk óta,
de még mindig előttem lebeg az utolsó óra.Az utolsó,édes pillantás,mit rám vetettél,
gyönyörű két szemed,mivel egyszer,utoljára szemembe néztél.
Bárhová megyek,és bárhol is járok, mindenhol egy emléket találok...
Azt hittem az átsírt éjjeleknek vége,s hogy szívem elfelejt Téged már végre.
De hallottam csengő hangod,láttalak,s életre kelt az édes múlt.Hiába küzdöttem,egyedül kevés voltam ellene, így emléked lelkem mélyén mindent feldúlt.
Legszívesebben menekülnék előlük, és előtted is, de nincs hely hová bújjak,
A régi,közös,szép emlékek újra meg újra feltörnek, s nem kellenek már az újak!
Hiszen Te jelentesz mindent nekem s az életemet, mindenemet odaadnám azért, szívemet lelkemet.... Hogy csak messziről is, de újra lássalak,s hogy érezzem illatod,hogy újra fülemben halljam édes hangod, egyetlen mondatod.
Mondd! Miért nem értik meg,hogy Nélküled élni nem akarok?
Hisz ha nem vagy velem,fáj a levegővétel,szinte belehalok.
Nem akarok már nélküled élni,Nélküled nem is létezek.
Nem megy már semmi,minden fáj,Nélküled nem élhetek!
Mikor megyek az utcán lehajtott fejjel,kísér a halál,hiszen két szemem szüntelen keres,de sehol nem talál....
Boldogtalan életemből hiányzik a törődés,s teljes felismerésként zúdul lelkemre a feledés.
Nincs már szerelem,boldogság,édes és tiszta gyermeki öröm,mindent mit magamban éltem át,már magamban őrzöm.
Nélküled szíven nem nyugszik,szüntelen csak az álmatlanság hál velem,félek,rettegek attól hogy egy rossz emlékké kell lennem...
Gyilkolna, zinte marcangolnak az elhangzott utolsó szavak,fájdalmamra csak gyengéd ölelésed nyújtana vigaszt.Bár elmondhatnám,hogy öl meg lassan ez az érzés,de megfagynak a szavak,s kínná lesz a légzés.
Most félek! Félek,hiszen örökre elvesztettem tekinteted.Nem sírok már,inkább elfojtom magamban minden emlékedet.Hirtelen a végtelenből rám zuhan a fájdalom,s önmagam felett gyűlöletté nő a szánalom.
Szánom magam,hisz akit bárminél s bárkinél jobban imádtam,annak ellenére,hogy megbántott,még sem tudtam feledni... nagyot hibáztam.
Óh, istenem! Hányszor mondták,hogy felejtselek el Téged!
Hányszor mondták,értsem meg végre: többé sohasem leszek Veled!
Istenem! Mikor kimondtad azt a szót,hogy VÉGE, mintha minden álmom,s vele életem is véget érne.
S már a halállal sem küzdök,most már csak bátorságot gyűjtök.
Csak a halál csókját érezném már végre....ennyi csak,mit remélek,
Le akarok lépni az útról,mit már oly rég óta járok.
Hisz többé már soha nem lesz velem,kit annyira várok,el akarok végre menni,de nem tudlak búcsú nélkül itt hagyni...
Hát ég Veled! De egy valamit tudnod kell: a síron túl sem foglak feledni!
Búcsúzok,talán így jobb,hisz nem gondoltam,hogy gyenge is tudok lenni,hogy Nélküled ugyanúgy már nem tudok nevetni!
Zárom soraim örökre...de még így is szeretlek mindig,csodás emléked magammal viszem, egyenesen a sírig."

Ekkor a srác lecsukta a levelet,
melyre búcsúzásként még egy könnycseppet ejtett.
Képzeletben még újra látta szerelmét,
s még egyszer,utoljára szélesre tárta két kezét.

Ölelni akarta a lányt,de már nem tudta,
csak könnyei folytak tovább,újra meg újra.
Keserves könnypatak áztatta puha gyermeki arcát,
Majd örökre magára zárta a fájdalom végtelen ajtaját.

Majd édes,lágy szellőtámadt váratlanul,
kérlelte a fiút fáradatlanul...
Leszáll az éj,s a fiú elhagyta otthonát,
az édes szellő a temető felé sodorta két lábát.

Két szemével sírva kutatta a sírt,
vérző szívére már semmi nem nyújt írt.
Ekkor elsuhant a szellő,s csend borult a tájra,
a fiú keservesen zokogva borult a fejfára.

"Ne sírj, kérlek Drága,ne sírjál,
már nem fáj,hogy akkor eldobtál.
Már nem fáj semmi... végre megnyugodtam...
szeretlek, imádlak, jobban minden másnál,
S veled bátrabb voltam a halálnál...
Nem is Ő keresett engem,én kutattam utána,
s én leheltem csókot mérgező ajkára.
Tudd,hogy bennem élsz most már örökre,s én is Veled maradok,
védeni foglak mindörökké,én leszek az őrangyalod!
Óvni foglak végig az utadon,hűen vigyázlak,
hisz a síron túl is MINDÖRÖKKÉ IMÁDLAK..."

A fiú csak fájdalmasan zokogott,
tudta,hogy saját magának ezzel mekkora űrt okozott.
A szellő a sír felöl egy halk,őszinte szót hozott: "Szeretlek"!

  Egy IGAZ szerelmi történet,
                   Londontól,Kubáig!(:

Egy ifjú londoni jegyespár elhatározta hogy esküvőjüket egyáltalán nem rendhagyó módon Kubában szeretnék megrendezni.El is küldték mindenkinek a meghívót,magángépet bérelve a helyszínre szállíttatták a vendégeket,az esküvő előtt egy nappal.

Egy elegáns szállodában szálltak meg mind a vendégek,mind pedig a pár.Természetesen a hagyományoknak megfelelően,az esküvő előtti éjszaka külön szobában aludtak.

A jegyespár kicsit korábban érkezett meg a vendégekenél,egészen pontosan 3 nappal korábban,hogy tovább tudják élvezni a szálloda által nyújtott lehetőségeket,szabadidős tevékenységeket.

Az esküvő előtti délutánon és estén,a menyaszony és pár barátnői a szálloda bárjában iszogattak,míg a vőlegény és barátai a vőlegény szobájában ugyancsak iszogattak.

A menyasszony a világ legboldogabb nőjének hitte magát.Erre megis volt minden oka. Luxus szálloda,vőlegény,holnap férjez megy,ráadásul Kubában.

A ifjú hölgynek feltűnt hogy a bár egyik (kubai) pincére milyen sármos...De érzelmeit nem nyílvánította ki,mivel ő ugye holnap férjhez megy...


A bár bezárása után mindenki betért a saját szobájába.
Ám a menyasszonynak folyton az a kubai pincér járt az eszében.Később kiderült hogy a pincérnek is megtettszett az ifjú ara.

A hölgyet nem érdekelte ez az érzés,másnap zavartalanul lezajlott az esküvő.

Mikor hazatértek Londonba,a nő azonnal beadta a válókeresetet,és vissza akart repülni Kubába.

Ám a reptéren összetalálkozott egy ismerős arccal.A pincér volt...Az ő kubai,sármos pincére... A többi pedig már magától értetődik...(:

Mi ebből a tanulság?Az,hogy ne engedjük el ifjú párunkat magunk nélkül egy bárba! ( :

Békésen de holtan

Már nagyon régóta ismerted, s még régebb óta szeretted. Ti ketten voltatok a tökéletes pár. Hogy mióta? Isten sem tudta már. S egy meleg nyári nap után, ballagtatok haza lomhán. Jött az este, s a nap lement. Több pár is kéz a kézben ment. Elértetek a sínekhez, s te szorongva kaptál a szívedhez. Itt történt, itt vesztetted el egykori jegyesed, kit annyira szerettél, mint mostani kedvesed. „Semmi baj nem lesz, ő nem én vagyok!” E szavakkal csitítgatott. S mikor már az út felénél jártatok, mint akinek valami régen elfelejtett dolog jutott az eszébe. A fejéhez kapott, odaállt a peron szélére, és te eléje. S elkezdte, a már oly régóta várt szavakat sorolni: „Mondd kedves, nincsen kedved hozzám jönni?” S te önkívületben mondtál rá „IGEN!”-t De mikor már a gyűrű kezeden pihent, egy csapat suhanc jött sebesen, s te lesodortad a sínekre kedvesed. Ekkor az imént bemondott vonat érkezett, még csak nem is fékezett. Idő közben feljött a hold, s mindent ezüstös fénybe vont. Te még láttad szerelmed arcát, ahogyan a fájdalomtól s a meglepetéstő torzul át. És ekkor minden olyan gyorsan zajlott, egy gyors „Szeretlek!” Egy sikoly, s egy segítőkész kéz. S aléltan estél össze a rémülettől, a fájdalomtól. És a gondolattól: Két szerelmem vesztetem el ezen a helyen! És mikor másnap a kórházban tértél észhez, s a gyűrűdet nézted, elhatároztad: „Én többet nem megyek férjhez!” Kiengedtek, de gyógyszeres kezelésre rendeltek, s első utad az átokverte helyhez vezetett, mi kétszer törte össze a szívedet. S ott egy tucat gyógyszertől, mit suttyomban csórtál el az éjszakás nővértől, elaludtál szépen, halkan, hogy mikor a következő vonat vagy járókelő rádtalál, ott fekszel majd a gyilkos síneken, békésen, de holtan……

Sírig tartó szerelem
A sötét utcán egy leány sétál, s egy fiúra gondol ki más