Idézetek, versek, történetek...és sok minden más.:)

‎* "Az optimista a fényt látja az alagút végen. A pesszimista a sötétséget. A realista a közeledö vonatot. A mozdonyvezetö pedig a három hülyét a síneken...!" ♥

* Igen, mindig a múlt. Ott van az, ami fáj, és amin nem tud túljutni az ember.


* Idővel meg fogod érteni majd azt is, hogy aki képes hibáiddal, gyengeségeiddel együtt szeretni téged anélkül, hogy meg akarna változtatni, meghozhat neked minden boldogságot, amire vágysz.


* Talán lehetnél újra az enyém. Talán valóra válthatnánk az álmot. Ahogy akkor régen volt.


* Te és én még találkozunk. Mikor a legkevésbé számítunk rá. Egy nap, egy távoli helyen. Rá fogok ismerni az arcodra. Nem búcsúzom el, mert tudom, Te és én még találkozunk!


* Régebben mindig úgy gondoltam, hogy bizonyos dolgokat, embereket csak a halál vehet el tőlem örökre. Pedig sokkal kevésbé drámai módon is elveszíthetünk valakit, ha eljön egy pont, és megszakad valami. És onnantól fogva nem beszélünk vele, nem az ő mosolyával ébredünk minden reggel, nem érinthetjük meg szabadon minden porcikáját, és nem legeltethetjük rajta a szemünket. Soha többé. Ez a fajta elválás is ugyanolyan végleges tud lenni, mint a halál. És ugyanúgy fáj.


* Nem mindenki azért megy el,mert elakar menni,valaki azért megy el mert nincs értelme maradni.


* Ha valaki az életedből elakar menni,hát hagyd.Ha szeret,akkor úgyis visszafog jönni.


* Szerelmes voltam, szerettek, szerettem, adtam, kaptam. Sírtam. Majd örültem a reggelnek.

:/

* Azt hisszük, hogy a szívek egyazon pillanatban és azonos hőfokon égnek a szerelemben - ez pokoli félreértés.


* Vedd a szerelmet, ha szerelmet kínálnak, de sose gondold, hogy az biztos menedék a bánattól vagy maga a megnyugvás.


* A szerelmet az ellenállás táplálja. Ha megszűnt az ellenállás, oda a szerelem; megszokás lesz belőle.


* Az idő erősíti a barátságot és gyengíti a szerelmet.

:(

* Szerelemnek odaadás a sírásója.


* A szerelem lángja addig tart, míg az ifjúság.


* Mintha elvesztettem volna a szívem, mintha üres lennék belül. Mintha mindent, ami bennem volt, itt hagytam volna nálad.


* A szerelem erőt ad valakinek, hogy összetörjön téged.


* Úgy is el lehet válni, hogy még szereted a másikat, csak nem tudsz vele élni.


* Legtöbbször nem emlékezünk annak arcára, akit szerettünk. Csak részletek maradnak meg emlékbe: mosolya, hangja, szemvillanása.


* Szerelemmel múlik az idő, idővel múlik a szerelem.


* Mindannyiunknak egyetlen célja van a teremtésben, ez pedig a Szeretet. De ez nem korlátozódhat egy emberre - szét van szórva a világban, és arra vár, hogy megtaláljuk. Ébredj föl, ébredj rá erre a szeretetre. Ami elmúlt, nem biztos, hogy visszatér. Ami jön, azt föl kell ismerni.


* Minél nagyobb a szerelem, annál nagyobb a tragédia, amikor véget ér.


* A szerelem olyan, mint a háború: könnyen kezdődik, és nehezen végződik.


* Nehéz megmondani, hogy mikor kezdődik egy szerelem, sokkal könnyebb viszont azt, hogy mikor végződik..


* Ha mindenképp meg kell mondanom, hogy miért szerettem, csak azt tudom mondani, hogy azért, mert ő volt ő, és én voltam én.

:(

* Az első szerelem varázsa, hogy azt hisszük, sosem érhet véget.


* A szerelem vak. Elbotorkál melletted, vagy felborít.


* Ha lehet, elmenekülök. Akkor is elmegyek, ha nem szeretnek, és akkor is, ha én nem szeretek valakit.


* Ami után kapkodsz, elvész.

Amit elengedsz, megfogod.


* Ne fájjon, amire nincs orvosság! Aminek vége, vége.<


* A szerelem megszűnésének fölismerése nem a kapcsolat végét, hanem a kezdetét jelenthetné.


* Egészen addig követlek, amíg te magad el nem küldesz. Akkor elmegyek. De akkor is szeretni foglak életem végéig.


* A szerelem minden pillanatában benne van az elmúlás.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 27
Tegnapi: 69
Heti: 177
Havi: 1 135
Össz.: 1 079 265

Látogatottság növelés
Oldal: Elmúlt szerelem
Idézetek, versek, történetek...és sok minden más.:) - © 2008 - 2024 - mazsii.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »